AGVICO projekt
Az AGVICO projekt célja, hogy forradalmasítsa a szőlőművelést a technológia segítségével. Kezdeményezésünk kihasználja a fejlett képfelismerő algoritmusokat egy páratlan génanalízis-adatbázis mellett, amely jelentős értéket és innovációt ad a szektornak. Ha segíteni szeretne nekünk, kérjük töltse ki a kérdőívünket.
Magyar Humángenetikai és Genomikai Társaság XIV. Kongresszusa
A humángenetika és genomika területe a modern tudomány és kutatás egyik legdinamikusabban fejlődő ága, amelyben folyamatosan új felfedezéseket és innovációkat érnek el. Magyarországon is kiemelt figyelmet fordítanak erre a területre, ezt bizonyítja, hogy szeptember 14-16 között immár 14. alkalommal rendezték meg A Magyar Humángenetikai és Genomikai Társaság éves kongresszusát Budapesten. Az iBioScience Kft. fontos szereplőként érkezett az eseményre, hiszen ezúttal első alkalommal ezüst támogatóként volt jelen a kongresszuson. Az esemény lehetővé tette a résztvevők számára, hogy részletesen megismerjék vállalatunk által használt legújabb technológiákat, kínált szolgáltatási portfoliónkat és az általunk elért eredményeket.

Az út maga a cél!
Az út maga a cél! így szól az eXtrememan Nagyatád versenyének a mottója.
Ezen a neves, Magyarországon egyedülálló hosszútávú triatlon versenyen idén első alkalommal nemcsak szponzorként, hanem váltóban, versenyzőként is elindult az iBioScience Kft. és a Pécsi Tudományegyetem Genomika és Bioinformatika Központjának vállalkozó szellemű munkatársaiból álló csapata. Dacolva a kegyetlen időjárási viszonyokkal sikeresen teljesítették a 3,86 km úszást, 180 km biciklizést és a maratoni 42,2 km futást.
Köszönet a szervezőbizottság elnökének Dr. Herr Gyulának, hogy lehetővé tette számunkra a versenyen való részvételt.
Jövőre újra találkozunk!
ISO 9001 minőségirányítás
Cégünk vezetése elkötelezett abban, hogy az általunk kínált szolgáltatások és termékek a legmagasabb színvonalú minőséggel készüljenek. Ezért is tűztük ki 2021-es év végén hogy az ISO 9001:2015 minőségirányítási rendszert bevezetjük a vállalatirányításunkba és munkafolyamatainkba. Örömmel tudatjuk meglévő és leendő partnereinkkel, hogy a kitűzött célt 2022.09.12-én sikeresen teljesítettük és az „Új generációs szekvenáláson alapuló diagnosztikai és kutatás támogatási vizsgálatok, molekuláris biológiai termékek és fogyóeszközök forgalmazása” területre vonatkozóan a minőségirányítási tanúsítványt megszereztük. Az ISO 9001 minőségirányítási rendszer kiépítésével meghatároztuk és dokumentáltuk azokat a munkafolyamatokat, amelyek kezeskednek az általunk nyújtott szolgáltatások és termékek megfelelőségéről. Meggyőződésünk, hogy cégünk hosszú távú fejlődésének legfőbb alapja a partnereinkkel kiépített jó kapcsolat. Bízunk benne, hogy a minőségirányítási rendszer bevezetése elősegíti partnereink igényeinek még magasabb szintű kiszolgálását.
Baranya Megyei Innovációs Díj
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara az idei évben cégünknek ítélte a Baranya Megyei Innovációs Díjat.
A pécsi székhelyű iBioScience Kft-t 2019-ben Fehér Károly alapította a helyi biotechnológiai ipar fellendítése céljából. Döntésében nagy szerepet játszott, hogy kisfiánál abban az évben diagnosztizálták az egyes típusú cukorbetegséget, amely jelenlegi tudásunk alapján gyógyíthatatlan betegség, rendszeres gyógyszeres kezelést és folyamatos orvosi odafigyelést igényel. A cég közös laboratóriumot hozott létre a Szentágothai János Kutatóközpontban. Küldetésük, hogy az akadémiai kutatócsoportokat és a helyi orvos-biológiai területeken dolgozó cégeket segítsék genomikai szolgáltatásokkal. Csúcstechnológiás eszközparkjukkal és világszinten is egyedülálló diagnosztikai megoldásaikkal képesek választ adni örökletes és tumoros megbetegedéseket okozó genetikai eltérések azonosítására. Mindezek mellett a COVID járvány kitörésekor a PCR vizsgálatok automatizálásával jelentős érdemük volt a délmagyarországi COVID diagnosztika felgyorsításában.



































